Bemutatkozó
Immár tizenegyedik éve, hogy a kertészkedés szerves része az életemnek. Eleinte mint mindenki más, a maga területén próbálkozik, tanul, tapasztalatokat gyűjt és a következtetéseket ok-okozati összefüggésekben vonja le. Én is próbálgatással kezdtem, és hazugság lenne azt Ãrnom, hogy 26 évesen már mindent rutinból csinálok. A szakmám változatosságát kihasználva mindig újabb és újabb lehetÅ‘ségeket boncolgatok.
2005-ös év januárjában alapÃtottam az Arillusz Kft-t, egy barátommal, majd 2009 márciusában utunk külön vált, és ekkor az Ars Decor Kft. ügyvezetÅ‘je lettem.
A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán diplomáztam.
Erberling Miklós
Ars poetica
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
Kazinczy Ferenc
Minden tájnak, embernek, kertnek az individuumát megtalálni, és abból alkotni együtt, úgy hogy minden személyre szabott legyen, illeszkedjen a földrajzi adottságokhoz és minden praktikumot magában hordozzon -éltető erőt kelt mindnyájunkban.
Hogy mit jelent számomra egy kert. Rögtön a természetre gondolok. Összes populációjára, a zöldjére, az ásványaira, a vizeire, a tűzre, az állatokra, és végül az emberre. Bár a kert legfontosabb eleme az ember, de kialakÃtásánál a természet hatalmát tisztelve folytatom az utat - alázattal.
Ha végiggondoljuk a kertészet, mint fogalom, az ember keze által alkotott, a természetbÅ‘l saját magunk javára kivett, élÅ‘ szervezetek és élettelen anyagok hasznainak szedése. Ezért fontos, ha kertes házba költözünk tudjuk, hogy miért is tesszük. Haszonkertet akarunk, vagy virágokban pompázó ágyásokat, tágas, nyitott teret a gyerekeknek, szökÅ‘kutat a kert közepére, vagy mindenbÅ‘l egy keveset. Tudom nem könnyű, de izgalmas feladat. Ha zsigereinkben ezt nem érezzük, rengeteg könyv közül válogathatunk, melyekbÅ‘l szerzett tapasztalatainkat a saját kertünk és lelkünk javára fordÃthatunk.
Bemutatkozó